„Ezért Jézus világosan megmondta nekik: ’Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!’” Jn 11,14-15 Szegény tanár néni nem tudta elképzelni, mit rontott el. Kislányom arcán egyik percben még az őrá jellemző mosoly ragyogott, a másik percben hangtalan könnyek folydogáltak rajta. Harmadik gyermekem érzékeny. Csecsemőként a nap 24 órájában tudott sírni. Óvodásként elsírta magát, ha a bátyja meghúzta a copfját. Elsős korában pedig sírt a vasárnapi iskolában, miközben Lázár feltámasztásának történetét hallgatta. Az összezavarodott tanár néni félrehívott az istentisztelet után, és bocsánatot kért „valamiért, ami megríkatta Hannah-t a történet közben”. Megnyugtattam, hogy tudjuk, kicsi lányom lelke mennyire érzékeny. Később azért megkérdeztem Hannah-t, miért sírt. Ahogy a tanár néni, én sem értettem, mi okozott neki szomorúságot ebben a történetben, mely inkább ujjongásra készteti az embert, mint könnyezésre. „Én nem akartam sírni, anya, ...