Muszáj most leírnom, különben e-mailban teszem, és annak már nincsen értelme. Bármilyen furának is tűnik, teljesen idegen, kívülálló és ellenséges a helyzetem az evangélikus gyülekezettel. Reménytelennek látom, hogy ez változna. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi két évben történtek: avagy hogyan lettem felügyelőből ellenség egy csomó tanulságot hordoz arra nézve, hogy mennyire kevéssé ismerem az embereket általában és köztük önmagamat. Felesleges lenne azzal áltatni magam, hogy én semmit sem változtam, és a környezetem ment el mellettem. Azt hiszem, az alapvető problémák a leszbikus pár érkezése előtt kezdődtek, csak nem vettem észre. A személyiségemre nyilván rányomja a bélyegét a családommal fenntartott, finoman szólva is távoli és őszintétlen viszonyom, és a hisztériás hajlamaim. A körülményeim sem alakultak a legfényesebben, a házeladás, az új építkezés, az új munkakör, a baleset, a nem várt terhesség, majd a baleset folytán annak elvesztése, és a nagymamám halála mind-mind megroppa...